2010. április 23., péntek

Gerinctorna - előzzük meg a gerincbántalmakat!

Preventív Gerinctréning

Kedd - csütörtök 9:00, 10:00; 19:00, 20:00 órától

Preventív, vagyis megelőző, az óra célja, hogy megelőzzük a tünetek kialakulását, vagy a már kialakult panaszok további romlását, és mindezt tesszük a gerinc átmozgatásával, nyújtásával és a körülötte lévő izmok erősítésével. A rendszeres tornának köszönhetően a hátfájdalmak csökkennek vagy teljesen megszűnnek.
A gerinc átmozgatása nagyon fontos a csigolyák között található kisizületek szempontjából, ezeket úgy kell elképzelni, mint például a térdizületet, sok ember szenved a térdizületében porckopástól, ami főleg a mozgásszegény életmódunknak köszönhető. A csigolyák közötti kisizületekben is megtörténhet a porckopás, mert az izületek, csak akkor tudnak tápanyaghoz jutni, ha mozgás éri őket, ezért fontos a mobilizáció.
Erősítésnél, nem csak a hát izmait erősítjük, hanem a has izmait is, mert ezek elgyengülése (ill. egyes izmok megrövidülése, ezeket szintén nyújtjuk az órán) mind felelősek a hanyag testtartásért. A hasizmoknak és a hátizmoknak, mint egy fűzőnek kell tartaniuk törzsünket, ezáltal hatalmas terhet véve le a gerincünkről.
Az óra nem gyógytorna, és nem kizárólag talajgyakorlatokat végzünk 60 percben, úgy kell elképzelni, hogy 3-4 gyakorlatot dinamikusan összekötünk, miközben kellemes zene szól.
Az óra végén igyekszem mindig valami hasznos tanáccsal útnak indítani vendégeimet, amit a hétköznapjaikban használhatnak a gerincük védelme érdekében (pl.: hogyan kelljünk ki az ágyból, hogyan üljünk megfelelően a munkahelyünkön, milyen irodai széket használjunk, hogyan porszívozzunk helyesen stb.)
Minden korosztály számára ajánlott, minél hamarabb elkezdjük annál jobb!
Az órára váltóruha, esetleg törölköző szükséges (zokniban nyugodtan lehet tornázni).
A tanfolyamot Dudás Orsolya tartja.
Áraink: 1 300 Ft / alkalom (diákoknak 1000 Ft)
5 alkalmas felnőtt bérlet: 6000 Ft
5 alkalmas diák bérlet: 4500 Ft
Kismamák, gyakorló anyukák figyelmébe!!!
Gyere bátran, a szomszéd szobában pedagógus vigyáz gyermekedre, amíg te tornázol.
Jelentkezés a 20 333 1647-es telefonszámon,
illetve a humanmind@humanmind.hu e-mail címen.

2010. április 21., szerda

Kriston Intimtorna Nőknek

KRISTON INTIMTORNA NŐKNEK

2010. május 30.-tól (péntekenként) négy héten át 17:30 - 20:30

A 12 órás tanfolyam díja: 18 000 Ft (5000 Ft előleg befizetése szükséges)
A tanfolyamot Bencze Bernadett tartja

A torna bármely életkorban elkezdhető. Az órákon a gyakorlatok közti pihenő időkben a résztvevők az alhas egészségét biztosító életvezetési szokásokkal és információkkal ismerkednek meg, ami hozzájárulhat az egészségük fejlesztéséhez és a boldogabb családi élethez.

A tanfolyamok max. 8 fős kis létszámú csoportokban, kellemes légkörben zajlanak.
Ajánlott a kényelmes váltóruha, mást nem kell hozni, esetleg tollat, papírt.
Az intim torna:
Az Intim Torna a medencealap izmainak és kötőszövetes rendszerének megerősítését szolgálja. A torna elsajátításához mindössze 12 óra szükséges. Ez idő alatt a medencealapi izomzat minden fontos részének mozgatása megtanulható. Vizelettartási, egyes nőgyógyászati és aranyér problémákat is orvosol, illetve előz meg. A "szerelemizmok" új életre kelnek.
Az intim torna gyakorlatai nem teljesen új találmányok. Már az ősi jóga iratokban is vannak olyan gyakorlatok, melyek erősítik, kondicionálják a gát/medencealap területét, ennek egy részét bandha-nak hívják. Az intim torna gyakorlatai nem csak fizikai szinten működnek, tehát nem csak az izmokat dolgoztatják meg, hanem a finom energiák szintjén is idéznek elő változásokat, oldanak blokkokat. Kriston Andreának köszönhetjük egy igen komplex tréningprogram kidolgozását, mely a fentieken alapul és a fizikai, gyakorlati területtel foglalkozik.

A Kriston Intim Torna egy testtudat fejlesztő, egészségnevelő módszer, melynek célja a medencefenék izmok erősítése, karbantartása és egy olyan szokásáthangoló program elsajátítása, mellyel biztosítjuk az alhasi szervek védelmét és hatékonyabb működését.
A tréning segítséget jelenthet a következőkben:
záróizom gyengeségből adódó problémák,
( vizelet-, széklet inkontinencia, hüvelyi gyengeség, aranyér…)
menstruációs zavarok, görcsök,
belső szervi süllyedések,
fogantatás, szülésre való felkészülés, szülés utáni regeneráció,
párkapcsolat, szexualitás,
gyulladásos hajlam, fertőzések,
menopauza,
altesti műtétre való felkészülés, műtét utáni rehabilitáció,
valamint a tünetek kialakulásának megelőzése.
A tanfolyamon a tornagyakorlatok megtanulása mellett ismeretátadáson, történeteken keresztül saját nőiségünk is megérintődik. Ráébredhetünk dolgokra, a bennünk zajló folyamatok üzenetére, ami hozzájárulhat mélyebb önvalónk megértéséhez, önismeretünk kiteljesedéséhez.
Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné megismerni alteste rejtett izmait, elsajátítani a gáti izmok tornáját és egy olyan életvezetési módot, melynek célja a belső szervek védelme.
A tanfolyamot csak megfelelő létszám esetén indítjuk,
illetve 8 fő felett lezárjuk a jelentkezést.
Jelentkezés a humanmind@humanmind.hu oldalon, illetve a 20 333 1647-es telefonszámon.

2010. április 6., kedd

Frissítő- és gyógymasszázs!


Fissítő- és gyógymasszázs április 6-13-ig a normál árakhoz képest 33,3%-kal olcsóbban.
Időpontot egyeztetni a 06 70 3344410-es, 06 20 333 1647-es számokon lehet.


Áraink, melyekből a 33,3 százalékos kedvezményt adjuk:
Frissítő masszázs (hát, nyak, kar) 25 perc 3000 Ft
Talpmasszázs 25 perc 3000Ft
Teljes testmasszázs 50 perc 5000Ft
Fejmasszázs 20 perc 2000 Ft

2010. április 5., hétfő

Erőszakmentes Kommunikáció

Hatékony kommunikációs tanfolyam
az Erőszakmentes Kommunikáció Módszere (EMK) alapján


Strasszer Katalin 2010. április 24-én (10:00 - 13:00-ig) bemutatja a módszert, mely alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partnerünk is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni.

Az EMK-nak két fókusza van: az egyik empátia, vagyis a másikra való együttérző odafigyelés, a másik az őszinte önkifejezés: oly módon, hogy az a másikat lehetőleg együttérző odafigyelésre indítsa. A EMK-nak négy fő alkotóeleme van: a megfigyelés, az érzés, a szükséglet és a kérés.

Talán ismerősek az alábbi mondatok, gondolatok:
„Először mindig engedek, aztán dühös leszek rá. Akkor aztán parancsolgatni kezdek, és rákényszerítem az akaratom, ezért meg magamra haragszom.”
„Nem akarom ugyanazokat a hibákat elkövetni, amiktől én úgy szenvedtem.”

Az erőszakmentes kommunikáció szemlélete lehetőséget kínál a változásra, változtatásra, megmutatja:
• Hogyan lehet véget vetni a háborúzásnak szülő és gyerek között, és a párkapcsolatunkban.
• Hogyan fejezzük ki magunkat, ha nekünk van problémánk.
• Hogyan figyeljünk a gyerekünkre, partnerünkre, ha nekik van gondjuk.
• Hogyan lehet vesztes nélkül megoldani a konfliktusokat.

A tanfolyam időpontja: április 24. szombat 10:00 – 13:00 óráig
Részvételi díj: 4.500 Ft
Előzetes jelentkezés szükséges telefonszámainkon:
06 (20) 333-1647 vagy 06 (30) 245-8401